Egy hete történt...
Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Fagyott. Villámreggeli, szendvicskészítés, és már a buszon is találtuk magunkat. Kisebb előadás dánul az elkövetkezendő kalandról, amit egy ideig igyekeztem követni, majd a busz jóleső zümmögése mézédes bólogatásba hajtotta fejem. És hip-hop ott is voltunk. Valami csillagutazó lehettem valamelyik életembe, mert ha utazok, rögtön hibernál a rendszer. Rendszerint arra ébredek a repülőn hogy emelkedünk. Sokan megirigyelnék ezt a kitűnő képességet. Na de repülő ide vagy oda, megérkeztünk a Skjern Å partjára.
A Skjern Å dánia leghosszabb folyója, ami Dánia közepe felöl a Ringkøbingi fjord felé tart. Hossza kb. 94km. ezt a folyót valamikor a múlt század közepén a 60-as években leszabályozták, kiegyenesítették, kiszárították a körülötte lévő mocsárvidéket. A kísérlet és a terület nem lett túl sikeres, a kiegyenesített folyó hordta el a talajt, ezért 1986-ban úgy döntöttek a dánok, hogy visszaadják a természetnek a területet. A folyó és területe most már szinte eredeti állapotban pompázik. Posványos mocsaras vidéken gázoltunk, meg is járták akik nem gumicsizmában jöttek. De ne szaladjunk ennyire előre. Megérkezésünk után egy töltésen sétáltunk néhány kilométert, vakított a napfény. Amikor az egyik kis fahídra értünk eszméltem csak, hogy le van fagyva, igaz jégkásásodott már. A másikról jégcsapok lógtak. Egy rövid ideig a mocsarat keresztbeszelő úton kellett haladnunk, de mivel nem volt túl nagy forgalom a bicikliúton senkit nem zavart a kisebb csoportokra szakadt, hosszan elnyúló csapat. A gumicsizmát nem betonon való gyaloglásra találták ki. Mindenki gyönyörködött a tájban, fotóztuk a vándor madarakat és az élet nagy dolgairól elmélkedünk, jelentsen ez bárkinek bármit is. Rengeteg madár volt, készülődtek a költöző madarak, a területet az elmúlt 20 évben teljesen visszafoglalták. Helyiek beszámolója szerint ilyenkor már rég nem kellene itt lenniük, de a kitűnő időjárás itt tartotta őket. Nem csodálom, jobb időnk van mint otthon, többnyire még napsütést is kapunk. Éjszakánként néha fagy, ami a várakozásokhoz mérten meglepetés így október közepén.
Ebédünket egy kis templomhoz közel eső területen kötöttük el, ki mit csomagolt magának. Kávét, teát vittünk kancsókban, hogy szomjan azért ne maradjunk. Mondanom sem kell, a pad le volt fagyva, de lassan bemelegítettük. Jó fél órás ebédszünet volt, kifújtuk magunkat, és hagytuk tekintetünknek beúszni az előttünk elterülő táj mélységeit. Nehézkesen lassacskán nekiálltunk a szedelőzködésnek. Nem nagyon akaródzott, de a templomnál található könnyítési lehetőség megindította a vezérbirkákat. A többiek a természet rendje szerint követték őket.
A templom egy varázslatos kis hely volt, egy temető közepén. 1681-ben épült. A szószékből ítélve a helyi hagyományoknak megfelelően valami protestáns felekezethez tartozhat. Azért én vetettem keresztet, mint nem gyakorló katolikus. A megszokás hatalma, olyan mint amikor a tornaterembe bemegyek és kijövök táncórára, ösztönösen meghajlok. :D A templomról egy elég hosszú dán ismertetőt hallgattam végig, vissza nem tudom most mondani. annyi megmaradt, hogy volt ott egy nagy keresztelő medence, amibe a vizet mivel Rómából hozták, olykor évtizedekig nem cserélték. Ha be volt fagyva egyszerűen feltörték a jeget, ha nem csak anélkül fogták a csecsemőt és háromszor megmártották benne. Nyáron sem lehetett túl meleg benne a víz. A lényeg a lényeg ez a víz semmilyen szempontból nem kedvezett az újszülötteknek. A falon felfedeztem az ítéletnapot ábrázoló, freskónak nem nevezhető festést, annak a fotózásával voltam elfoglalva. A falakon voltak vikingfejek is, de azt a sztorit nem sikerült megértenem. Gondolom jártak erre vikingek :D
A templomi turistáskodás után folytattuk túránkat a Skjern Å partján. Most jött csak a java. Az igazi mocsaras posványos. Néha csodálkoztam, hogy mennyi madár röppen fel ok nélkül és kezd el összevissza repülni mint megzavarodott felhők a kósza szelek hátán. Nem véletlen volt. Sasok köröztek, ami az összes kacsát, ludat, sirályt és egyéb vízi madarakat védekezés gyanánt menekülő körökre késztette. Voltak hattyúk is de ők annyira nem izgatták magukat, elvoltak a párjukkal. Láttunk még birkákat teheneket, de ők nem tartoztak a természetes faunához. Súroltuk a civilizáció határát. :D A túraösvény egyre járhatatlanabb volt. Csodálkoztam, hogy leginkább a dánok közt voltak felkészületlenül ruházkodott egyedek, na meg sokkal többet is nyavalyogtak mint mi. A ruházatot nem értem, hiszen a saját körülményeiket jobban ismerhetnék, és nem először fordult ez már elő. A nyavalygást még megértem, sokan a városokból jöttek. A túra vége fele két helyen is olyan kompon kellett átszállnunk a folyón, amelyet kézzel kellett húzni a kifeszített zsinórok mentén. Vicces volt. Sajgó lábakkal, sokan térdig elázva megérkeztünk a végcélhoz ahol várt a busz. Ott volt egy kisebb kilátó ahol még fotóztunk páran egy sort.
Útközben megálltunk még egy kikötőben, ahol tettünk egy 10 perces sétát. sok értelme nem volt, talán Hanne Mette (természetesen ezt a túrát is neki köszönhetjük) talán meg akarta teáztatni a társaságot, csak a helyi vendéglátó egység nem üzemelt. A buszon mondanom sem kell, hazáig bólogattam saját álmaimra, majd a legjobb, meleg kakaó várt minket tejszínhabbal.
Köszönjük viszont kívánjuk! :D
további képek:
an énekeltem. egyiket sem tudok, ahhoz képest jó túllenni rajta.
